Alvás helyett...


Éjszakáim Naplója... alvás helyett szavakat firkálok...



A Leporolt aktában, régi blogomból hozok emlékeket... az Agymenésben egyperceseim és versféleségeim kapnak helyet... a Ceruzapróba, grafikáimat mutatja be... a LátványMűvészet, viszont a kortársak munkáit... Hirtelen felindulásból, a dühömet adom ki... és a hétköznapi gondolatok, ahol Crimson Velvet helyett, már Bársony Bíborka Blogol



2011. február 24., csütörtök

Az a nap...




A Bár füstös melegében a pultnál üldögéltem sokadik tequilámmal. Ekkor még azt hittem, rosszabb dolog nem történhet velem, mint a bárszék alá esem tőle, vagy a taxis, ki hazavisz, káromkodások közepette felszámolja a tisztítási költséget is…


Születésnapom volt. Barátnőim helyett, ezt a hétvégét magányban akartam tölteni. Legalábbis erre hivatkoztam. Igazság szerint, telefonhívást vártam… Tőled.

Egy hónapja nem hallottam felőled, mióta az ajtót rám csapva elviharzottál, itt hagyva a reményt hagyó néhány holmidat. Bár jobban belegondolva, nevetséges várakozás volt részemről, mert hétköznapi apróságok voltak csupán. Mégis vacsorát főztem és ünnepi terítékkel tálaltam. Felvettem a gyönyörű szexis ruhát, mit Tőled kaptam „csakúgy” meglepetésként, mikor szerelmed még lángokkal borított be. Új, boldogsághormont növelő lábbelim hosszú pántjait gondosan végigtekertem vádlimon, egészen a térdemig. A tükör csodás képet mutatott, magabiztossá tett. A hatalmas tűsarkokban még nyúlánkabbnak tűntem. A tökéletes összképhez, csak a tűzpiros ajkak hiányoztak, amit rögtön pótoltam. A nappaliban lekucorodva, kezemben a telefonnal vártam, hogy csörögjön végre. Kilenc óráig bírtam a tétlenséget…

Taxit leintve az Alba Bár felé vettem az irányt, ahol egykor megismerkedtünk és ahova Te azóta is szívesen betérsz… persze nélkülem.
Feltűnést keltettem megjelenésemmel. A pulthoz ültem, ahová sorozatosan küldözgették nekem az ismeretlen férfiak az italokat. Mosollyal köszöntem meg nekik, de szememmel a bejárat felé intettem, jelezve, hogy várok valakire. Testbeszédem érthető volt, mert senki nem zaklatott magányomban. A pultos fiú szólt néha egy-egy kedves szót, mikor újabb poharat rakott le elém. Gondolatban átéltem a csodás perceket, órákat, napokat, amit kaptam Tőled. Képtelen voltam szabadulni a szép emlékektől. Hiányod még szebbé varázsolta, így gyötrődésem igazolta, Te vagy számomra a nagy Ő.

Minden ajtónyitásra felkaptam a fejem. Már szinte lemondtam a találkozás lehetőségéről, mikor beléptél, oldaladon egy dögös vörössel. A fájdalom nagyságát az fokozta, hogy törékeny testét egy éppen olyan ruha fedte, amit én viseltem. Ekkor döbbentem rá, hogy nem egy új nő miatt hagytál el, csak választottál a már meglévők közül. Nem tudtam mi fáj jobban… az, hogy elhagytál, átvertél, vagy ahogy most megaláztál. Szerelmem gyűlöletbe csapott át. Nem tudom honnan volt bennem annyi bátorság, hogy hozzátok lépjek és odavessem Neked a gonosz szavaim: - Ugyanezt veszed minden nődnek?
Válaszod hidegzuhanyként ért: - Nem, az övé két számmal kisebb!


2011. február 16., szerda

Smink vagy maszk?

Kis időre magamra hagytam a blogot... mert megtalált Tüdő Gyuszi. A hétvégén érkezett, jól ágynak döntött és még most is gyötör. Attól tartok kevés lesz a gyógyszeres kezelés...
Ráadásul a tükör sem hízeleg nekem. :(
Most jól jönne egy remek smink... valami hasonló látványos változás... :)
































Ez a művészet, már belopta magát a hétköznapokba... és nélkülözhetetlenné tette magát.


2011. február 10., csütörtök

Mielőtt felkel a Nap...


Sötét van, de az éj feketéje még messze. Macskakövön kopog léptem magányosan, néhol visszhangot ver a kihalt csendben. Kovácsoltvas pad hívogat, századelőt idéznek a lámpák, fényei andalgó léptekre késztetnek. Megadva magam a csodának, letelepedem egy fa alatt szomorkodó padra. Árnyékában biztonságban érzem magam, elrejt a világtól. Csak az utca pompázik sárgán, hogy gyönyörködtesse szívem.
Hallgatom a semmit, a lomb susogása ébreszt merengésemből. Rád gondolok, látlak magamban és kivetítem arcod a Püspöki Palota homlokzatára. Bőrömön érzem pillantásodat. Lúdbőrzöm tőle. Dörzsölgetve csupasz karom, könnyezem…
Hiányod felemészt, a szerelem lángokkal borít. Szédülök a sok csodától, amit adni tudsz. Kínlódom. Lélekben velem vagy, de nem mellettem…

Táskám notebookot rejt, hogy mindig közelemben érezhesselek… Remegve nyitom meg leveleimet, hátha újabb vallomás vár Tőled. Késztetést érzek, hogy megírjam szenvedésem és válaszként átküldjem Neked, hogy…
…megőrjítettél, már nappal is álmodom. Látomás vagy, ami fertőz és elhatalmasodik rajtam, agyamba férkőzve átitatja gondolataim és kitúr onnan minden földi dolgot. Miattad már nevetségesnek tűnik mindaz, ami eddig éltetett…
Szerelmed enyém, de éjszakáidat mással töltöd. Fejét ő hajtja mellkasodra, leheleted őt cirógatja és ő érzi helyettem tested melegét… most is, amikor utánad sírnak szavaim.
Magadba bolondítottál. Küzdöttem ellene, de feladtam és most megadom magam Neked…

Enter nyomtam. A levél már csak bontására vár…
Az idő, csendben éjszakába fordul. A szellő hűsítőn simogat, helyébe kezed képzelem. Magányos vagyok, szükségem van Rád. Lelked már kevés. Elérhetetlen virtuális vágyban telnek napjaim, reményt nem adva a beteljesülésre… Szükségem van érintésre. Gyönyörre vágyom, illatokra, ízre… a romantika már kevés. Minden porcikám kiéhezetten szenved…

Lassú árnyék vetül elém, benne Téged véllek felfedezni. Boldogan fordulok hátra, hogy levelemre indultál utánam, de helyetted egy vonzó idegen arc mosolyog rám és tüzet kér, majd italra invitál köszönésképpen… és én Tőled felajzva felállok és megyek vele…


2011. február 8., kedd

Két éjszaka... két rajz

Utolsó pillanatra halasztottam két könyv borítójának grafikáját... :(
A könyvek elolvasása is időigényes volt, és nekem most éppen ebből van kevés. Ráadásult mindezt a monitorról...








Nem árulom el a könyvek címét. Szeretném, ha Ti találnátok ki. Érdekelne mit láttok benne, és milyen jellegű kötetekről van szó. Akár a rövid tartalmát is szívesen olvasnám Tőletek! :) Kiváncsi vagyok, hogy sikerült-e visszaadnom képekben a szöveget.

Remélem az írók megfelelőnek találják elgondolásomat és hamarosan nyomtatásban láthatom viszont.






2011. február 6., vasárnap

Fényben...

Ezeknek a lámpáknak bármelyikét szívesen látnám az otthonomban... annak ellenére, hogy némelyik igencsak meglepő...


A nélkülözhetetlen olvasólámpák...






...állólámpák...






...csillárok...



...és rejtett világítások.




Gyertya helyett...





... bár stílusuk eltérő, mégis megtalálnám a megfelelő helyét. :)

2011. február 3., csütörtök

Sohasem késő

Így készült a könyvborító...


A két végleges rajz közül, a színesebbet választotta az írónő.











2011. február 2., szerda

Újra Én!




Csak álltam és néztem szánalmasan. Viselkedése otromba volt, mint ő maga. Azt hittem legalább itt megpróbálja modorálni magát…
Amíg feleslegesen ocsmányságokat hordott össze rólam, hangját egyre távolabbról kezdtem hallani, majd annyira elhalkult, hogy csak a száj mozgásából olvashattam le indulatait.

Az elmúlt évek borzalmai pörögtek le előttem. Gyomrom remegni kezdett az emlékektől, amit talán soha nem tudok kiheverni.
Képek másodpercnyi villanásai, a menekülés, a fájdalom, a rettegés, mint mozifilm tárult elém.
Amikor a szomszéd rendőrt hívott, hogy megmentsen tőle és az orvos döbbenten kezelte sérüléseim,… amikor a házunkhoz közeli Háromágú emlékmű tövében kuporogtam egész éjszaka, mert nem mertem hazamenni,… amikor részegen, bűzösen rám mászott,… amikor fenyegetett, ha elhagyom megöl, és torkomat egyik kezével szorongatva nyomatékosította, hogy nem viccel,… amikor a forró étellel teli edényt vágta hozzám, mert félrehallotta válaszom,… amikor egyik féltékenységi rohama után, napszemüvegben vásároltam este a nagyáruházban,… amikor már sírni sem tudtam, ha bántott,… amikor feladtam és azt kívántam, hogy ezt már ne éljem túl…
Utolsó veszekedésekor meddőnek nevezett. Csak magamban mertem mosolyogni, amiért gyávának tartott ahhoz, hogy éveken át titokban védekezzem ellene.
Azt kívántam csajozzon be és dobjon végre ki. Hónapokba telt, míg teljesült vágyam. Sajnáltam utódomat, aki még boldogan és büszkén feszített mellette, mint egykor én, nem sejtve a hátborzongató jövőt.
Talán vele másként lesz – gondoltam, de elnézve dühös mozdulatait és fröcsögő szavait, kétlem.
Kilépve a tárgyalóteremből fellélegeztem. Megszabadulva félelmeimtől és nevemtől indultam el megkeresni önmagam…
Az épület előtt megtorpantam. Merre tovább?