Újra Én!







Csak álltam és néztem szánalmasan. Viselkedése otromba volt, mint ő maga. Azt hittem legalább itt megpróbálja modorálni magát…
Amíg feleslegesen ocsmányságokat hordott össze rólam, hangját egyre távolabbról kezdtem hallani, majd annyira elhalkult, hogy csak a száj mozgásából olvashattam le indulatait.

Az elmúlt évek borzalmai pörögtek le előttem. Gyomrom remegni kezdett az emlékektől, amit talán soha nem tudok kiheverni.
Képek másodpercnyi villanásai, a menekülés, a fájdalom, a rettegés, mint mozifilm tárult elém.
Amikor a szomszéd rendőrt hívott, hogy megmentsen tőle és az orvos döbbenten kezelte sérüléseim,… amikor a házunkhoz közeli Háromágú emlékmű tövében kuporogtam egész éjszaka, mert nem mertem hazamenni,… amikor részegen, bűzösen rám mászott,… amikor fenyegetett, ha elhagyom megöl, és torkomat egyik kezével szorongatva nyomatékosította, hogy nem viccel,… amikor a forró étellel teli edényt vágta hozzám, mert félrehallotta válaszom,… amikor egyik féltékenységi rohama után, napszemüvegben vásároltam este a nagyáruházban,… amikor már sírni sem tudtam, ha bántott,… amikor feladtam és azt kívántam, hogy ezt már ne éljem túl…
Utolsó veszekedésekor meddőnek nevezett. Csak magamban mertem mosolyogni, amiért gyávának tartott ahhoz, hogy éveken át titokban védekezzem ellene.

Azt kívántam csajozzon be és dobjon végre ki. Hónapokba telt, míg teljesült vágyam. Sajnáltam utódomat, aki még boldogan és büszkén feszített mellette, mint egykor én, nem sejtve a hátborzongató jövőt.
Talán vele másként lesz – gondoltam, de elnézve dühös mozdulatait és fröcsögő szavait, kétlem.

Kilépve a tárgyalóteremből fellélegeztem. Megszabadulva félelmeimtől és nevemtől indultam el megkeresni önmagam…
Az épület előtt megtorpantam. Merre tovább?