A Bár füstös melegében a pultnál üldögéltem sokadik tequilámmal. Ekkor még azt hittem, rosszabb dolog nem történhet velem, mint a bárszék alá esem tőle, vagy a taxis, ki hazavisz, káromkodások közepette felszámolja a tisztítási költséget is…
Születésnapom volt. Barátnőim helyett, ezt a hétvégét magányban akartam tölteni. Legalábbis erre hivatkoztam. Igazság szerint, telefonhívást vártam… Tőled.
Egy hónapja nem hallottam felőled, mióta az ajtót rám csapva elviharzottál, itt hagyva a reményt hagyó néhány holmidat. Bár jobban belegondolva, nevetséges várakozás volt részemről, mert hétköznapi apróságok voltak csupán. Mégis vacsorát főztem és ünnepi terítékkel tálaltam. Felvettem a gyönyörű szexis ruhát, mit Tőled kaptam „csakúgy” meglepetésként, mikor szerelmed még lángokkal borított be. Új, boldogsághormont növelő lábbelim hosszú pántjait gondosan végigtekertem vádlimon, egészen a térdemig. A tükör csodás képet mutatott, magabiztossá tett. A hatalmas tűsarkokban még nyúlánkabbnak tűntem. A tökéletes összképhez, csak a tűzpiros ajkak hiányoztak, amit rögtön pótoltam. A nappaliban lekucorodva, kezemben a telefonnal vártam, hogy csörögjön végre. Kilenc óráig bírtam a tétlenséget…
Taxit leintve az Alba Bár felé vettem az irányt, ahol egykor megismerkedtünk és ahova Te azóta is szívesen betérsz… persze nélkülem.
Feltűnést keltettem megjelenésemmel. A pulthoz ültem, ahová sorozatosan küldözgették nekem az ismeretlen férfiak az italokat. Mosollyal köszöntem meg nekik, de szememmel a bejárat felé intettem, jelezve, hogy várok valakire. Testbeszédem érthető volt, mert senki nem zaklatott magányomban. A pultos fiú szólt néha egy-egy kedves szót, mikor újabb poharat rakott le elém. Gondolatban átéltem a csodás perceket, órákat, napokat, amit kaptam Tőled. Képtelen voltam szabadulni a szép emlékektől. Hiányod még szebbé varázsolta, így gyötrődésem igazolta, Te vagy számomra a nagy Ő.
Minden ajtónyitásra felkaptam a fejem. Már szinte lemondtam a találkozás lehetőségéről, mikor beléptél, oldaladon egy dögös vörössel. A fájdalom nagyságát az fokozta, hogy törékeny testét egy éppen olyan ruha fedte, amit én viseltem. Ekkor döbbentem rá, hogy nem egy új nő miatt hagytál el, csak választottál a már meglévők közül. Nem tudtam mi fáj jobban… az, hogy elhagytál, átvertél, vagy ahogy most megaláztál. Szerelmem gyűlöletbe csapott át. Nem tudom honnan volt bennem annyi bátorság, hogy hozzátok lépjek és odavessem Neked a gonosz szavaim: - Ugyanezt veszed minden nődnek?
Válaszod hidegzuhanyként ért: - Nem, az övé két számmal kisebb!
Születésnapom volt. Barátnőim helyett, ezt a hétvégét magányban akartam tölteni. Legalábbis erre hivatkoztam. Igazság szerint, telefonhívást vártam… Tőled.
Egy hónapja nem hallottam felőled, mióta az ajtót rám csapva elviharzottál, itt hagyva a reményt hagyó néhány holmidat. Bár jobban belegondolva, nevetséges várakozás volt részemről, mert hétköznapi apróságok voltak csupán. Mégis vacsorát főztem és ünnepi terítékkel tálaltam. Felvettem a gyönyörű szexis ruhát, mit Tőled kaptam „csakúgy” meglepetésként, mikor szerelmed még lángokkal borított be. Új, boldogsághormont növelő lábbelim hosszú pántjait gondosan végigtekertem vádlimon, egészen a térdemig. A tükör csodás képet mutatott, magabiztossá tett. A hatalmas tűsarkokban még nyúlánkabbnak tűntem. A tökéletes összképhez, csak a tűzpiros ajkak hiányoztak, amit rögtön pótoltam. A nappaliban lekucorodva, kezemben a telefonnal vártam, hogy csörögjön végre. Kilenc óráig bírtam a tétlenséget…
Taxit leintve az Alba Bár felé vettem az irányt, ahol egykor megismerkedtünk és ahova Te azóta is szívesen betérsz… persze nélkülem.
Feltűnést keltettem megjelenésemmel. A pulthoz ültem, ahová sorozatosan küldözgették nekem az ismeretlen férfiak az italokat. Mosollyal köszöntem meg nekik, de szememmel a bejárat felé intettem, jelezve, hogy várok valakire. Testbeszédem érthető volt, mert senki nem zaklatott magányomban. A pultos fiú szólt néha egy-egy kedves szót, mikor újabb poharat rakott le elém. Gondolatban átéltem a csodás perceket, órákat, napokat, amit kaptam Tőled. Képtelen voltam szabadulni a szép emlékektől. Hiányod még szebbé varázsolta, így gyötrődésem igazolta, Te vagy számomra a nagy Ő.
Minden ajtónyitásra felkaptam a fejem. Már szinte lemondtam a találkozás lehetőségéről, mikor beléptél, oldaladon egy dögös vörössel. A fájdalom nagyságát az fokozta, hogy törékeny testét egy éppen olyan ruha fedte, amit én viseltem. Ekkor döbbentem rá, hogy nem egy új nő miatt hagytál el, csak választottál a már meglévők közül. Nem tudtam mi fáj jobban… az, hogy elhagytál, átvertél, vagy ahogy most megaláztál. Szerelmem gyűlöletbe csapott át. Nem tudom honnan volt bennem annyi bátorság, hogy hozzátok lépjek és odavessem Neked a gonosz szavaim: - Ugyanezt veszed minden nődnek?
Válaszod hidegzuhanyként ért: - Nem, az övé két számmal kisebb!
