Az elmúlt év...

Összegzem, lezárom és új tervekkel várom az idei év eseményeit...

Újra hiszek magamban, a barátaimban, az emberekben. Szükségem volt félrevonulni a világtól és csak magamra figyelni... rájönni, hogy valójában mit várok életemtől. Addig csak másokra figyeltem. Háttérbe szorítva saját vágyaimat, elfelejtettem, hogy nekem mi lenne jó. Minden erőmmel csak szeretteimre fókuszáltam, elég volt látnom az ő boldogságukat.

Sikerült magamhoz térni és szereplőjévé válni életemnek, anélkül, hogy elhanyagolnám a körülöttem élőket.

Visszavonultam. Az írásba és rajzolásba menekültem.

Ennek a pár hónapos magánynak az eredménye, hogy elkészítettem három könyv borítójának grafikáját és egyik versem megjelent a karácsonyi antológiában. Újra önmagam lettem... alkotok.



Az antológia, amiben versemen túl, két grafikám is helyet kapott.

Esti Téboly

Másik oldalára fordul a Nap,

nagyot ásítva rám sem figyel.

Távolinak tűnik még a holnap,

pedig néhány óra választ csak el.

Lassan magasba ível a Hold,

sápadt fényében a rút is szép,

körülötte néhány csillagfolt

pislákol… szívmelengető a kép.

Nézem a fényesedő esti csodát,

gondolatom csak körülötted jár.

Most mégis hagyom a nosztalgiát,

mert megaláztál, végleg elhagytál.

Megszédített szavad minden színe,

szelidített ígéreted… Hittem, mert

hinni akartam. Csábított csókod íze,

tested íve… szívem előtted hevert.

Mikor végre mindezt elérted nálam,

már nem voltam érdekes számodra.

Most hűvös üveghez döntöm vállam,

könnyem csordul, nevetek a Holdra.

Visszamosolyog szerelmünk tanúja

bíztat, hogy lesz még új holnapom.

Ablakot nyitok, és jól tudom, tudja,

hogy végleg le akarom zárni a napom.

Rémülten küldi szellőjét az éjszaka,

fagyasztani akarja elborult elmém…

Ekkor felriasztott végre az ébresztőóra,

és Te kávéval az ágyra ültél mellém.



Még két könyv borítóját kell elkészítenem ebben a hónapban. Már nem kell elvonulnom a világtól... ismét megtaláltam önmagam...